Panzió

Nálunk el lehet rejtőzni a város zajától. Ahogy egy vendégünk fogalmazta:

“Itt szembejön velünk a csend”

Figyelem, panziónk 2019. 07. 12 - 07.14. -i hétvégén még szabad 16 fő részére!

Egyedi stílus

A vendégház 2008-ban került átadásra. Túlnyomó részben saját kivitelezésben készült. Már tervezés során a tájba illő, a falusi jellegnek megfelelő épületben gondolkodtunk, amit az építés során felhasznált természetes anyagokkal még inkább igyekeztünk hangsúlyozni.

Kényelemes alvás

A bútorok szintén saját tervezésűek és a saját műhelyünkben készültek. Stílusban a múltszázad- elő vidéki házainak hangulatát próbáltuk idézni. A kényelmes alvást azonban a modern világ gyógymatracai biztosítják. Hűtőszekrény és díjmentes WI-FI internet egészítik ki a komfortot.

Gyönyörű környezet

A területünkön dámszarvasokat lehet megcsodálni, mely nagy élményt nyújt a gyermekes családoknak is. Néhány méter távolságból nézhetjük őket. További lehetőséget nyújt a játszótér valamint a horgászati lehetőség is.

Minőségi berendezés

Az épületben négy szoba került kialakításra. A szobák négy ágyasak, fürdőszobásak. Így összesen 16 fő befogadására alkalmas. A szobák egyedileg fűthetők, rakott szemes kemencék biztosítanak meghitt, barátságos meleget. Így télen is várjuk a pihenésre, nyugalomra vágyókat.

Kemencés kerthelyiség

Tágas környezet biztosít felhőtlen szórakozást. A területen kemence, kiülő hely, patakpart, horgásztó egyedi hangulatot varázsol. A televíziót szándékosan száműztük a szobákból. Olyan helyet akartunk teremteni, ahol van idő beszélgetni, ahol van idő ismét egymásra figyelni.

Exkluzív veranda

A szobák előtt kényelmes és tágas terasz kínál pihenési lehetőséget. Kert székek, asztalok állnak rendelkezésre minden szobához.

Képeink betekintést nyújtanak a panzióról, szobákról és a környezetről.